~ MÁSODIK ÉVAD 12. rész

Reggel mindketten elaludtunk, így rohanással indult a nap.
- Ebédelünk együtt? – kérdezte Heikki mielőtt elváltunk a bejáratnál.
- Sajnálom, de nem lehet. Az orvos.. – kezdtem bele mondatomba, s rájöttem, hiba volt.
- Milyen orvos? - nézett rám aggódva.
- Semmi különös, csak a pályakórházban elmondtam, hogy előző nap rosszul lettem, és a biztonság kedvéért kért nekem időpontot a kórházba az egyik dokihoz. Oda kell mennem. Nyugi, nincs semmi baj! – simítottam meg arcát.
- Akkor jó! – csókolt meg, majd mindketten dolgozni mentünk.
A délutánt tűkön ülve vártam. Próbáltam munkával lefoglalni magam, de szabadedzés alatt nem sok hír van, így nem nagyon sikerült. Még dél sem volt, de visszamentem a szállodába átöltözni, s fél 2 után nem sokkal már meg is érkeztem a kórházi váróba. Mivel voltak előttem, így akármennyire is szerettem volna, nem kerültem hamarabb sorra. Hamarosan viszont eljött az idő, mikor az asszisztens engem szólított. Bementem, majd pár perc beszélgetés után megvizsgált. Mivel a doktorúr szeret minden vizsgálatot elvégezni, és csak akkor biztos a dologban, ha minden jel erre utal, egy vérvétel után engedett csak el. Megígértettem vele, hogy amint van eredmény, telefonáljon. A paddockba visszaérve az a látvány fogadott, hogy Heikki épp Sannat öleli. Úgy gondoltam, nem zavarom őket, így az étterembe mentem, s egy nagy adag fagyiba fojtottam magam. Fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő, így eléggé meglepődtem, mikor Stu ült le velem szemben.
- Most mi a probléma? – húzta közelebb magához a fagylaltkelyhemet, s evett bele.
- Heikkivel megcsaljuk egymást. Ő Sannaval, én pedig Josh-sal. Csak ő ez miatt szakítani is akar velem, mert nem szeret már, nekem viszont csak botlás volt. Vasárnap akar elhagyni, futam után. – mondtam ki hirtelen.
- Megcsaltad Heikkit? Josh-sal? Állj! Hogy kerül ide Josh? És honnan veszed, hogy Heikki nem szeret, megcsal és el fog hagyni?
- Kedden délután találkoztam Josh-sal, és megcsókolt. Más nem történt. Szóval.. igazából nem is csaltam meg. Az pedig nyilván való, hogy Sannat szereti. Folyton együtt vannak.
- Heikki tudja már?
- Normális vagy? – néztem fel rá. – Hogy már most elhagyjon?
- Stacy. Őszintén válaszolj! Te részeg vagy?
- Nem ihatok alkoholt. – vágtam rá kapásból, aztán rájöttem, nem ezt a választ kellett volna adnom.
- Miért?
- Munkaidőben? – néztem föl rá, s megnyugodva láttam, hogy ő nem gondolt másra. Csak nekem jár a fejemben folyton a terhesség? Úgy látszik igen.
- Heikki ezért nem hagyna el. Tudja, hogy szereted. És miből gondolod, hogy megcsal, valamint honnan veszed, hogy vasárnap akar szakítani?
- Folyton együtt vannak, és hallottam, ahogy azt mondja Sannanak, hogy vasárnap, futam után beszél velem.
- És neked egyből az jött le ebből, hogy szakítani akar. – sóhajtott.
- Miért? Te mire gondolnál?
- Hát erre, biztos nem. Megnyugtatlak, hogy Heikki nem csal meg!
- Miért? Te tudsz valamit?
- Mi? Nem. Csak ismerem.
- Én is ismerem. Vagyis, eddig azt hittem.
- Stacy, ne gondolj ilyenekre. Csak felidegesíted magad a semmin. Ha idegeskedsz, az pedig nem tesz jót. Árt a bőrödnek. – mondta, mire elnevettük magunkat.
- Nem ígérhetek semmit.
- Ne is tedd. Ne nekem ígérgess, hanem maradj nyugodt. Heikki mindennél jobban szeret!
Beszélgetésünk után még átnéztem egy halom cikket, majd visszatértem a hotelba. Szerencsére Heikkinek nem volt ideje kérdezősködni, hogy mi volt az orvosnál, ugyanis mire visszaért a lakosztályba, addigra már aludtam. Szombaton elég ideges voltam. Nem csak azért, mert az orvos még mindig nem hívott, hanem mert egyre jobban közeledett a vasárnap. Szerencsére nem sok munkám volt, így tudtam beszélni anyával és Sarah-val is nap közben. Akárhogy próbálkoztak, nem sikerült megnyugtatniuk. Ha a vasárnap estére gondoltam, hatalmas gombóc lett a torkomban és görcsbe rándult gyomrom. Este együtt mentünk vissza a szállodába Heikkivel, majd a vacsorát a szobánkba hozattuk. Étkezés után megnéztünk egy általam kiválasztott filmet, majd aludni tértünk. Az éjszaka viszont nem telt a legjobban. Szinte egész éjjel forgolódtam. 2 percenként az órát néztem, majd mikor már nem bírtam tovább, inkább fölkeltem, kiültem a kanapéra, s bekapcsoltam a TV-t. Nemsokára Heikki ült le mellém.
- Mi a baj? – ölelte át vállam.
- Semmi, csak nem tudok aludni. – válaszoltam.
- Mit nézünk? – kérdezte, s ölembe hajtotta fejét.
- Nem tudom. Nem értek olaszul. – mosolyodtam el.
Ez után annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy Heikki beszél hozzám.
- Hahó! Stacy! Merre jársz?
- Elgondolkodtam. Bocs!
- És min?
- Nem lényeg.
Heikki nagyot sóhajtva állt föl, s telefonját nyomkodva ment ki a fürdőbe. Valami miatt ösztönösen mentem hallgatózni. Megérzésem nem csalt, tényleg telefonálni ment. Mivel finnül beszélt, nem sokat értettem, csak annyit tudtam leszűrni, hogy lemondja a mai estét. Az óra ugyanis már hajnali fél 4et mutatott. Gyorsan visszaültem a kanapéra, majd Heikki is kijött a fürdőből.
- Heikki, beszélnünk kell. – mondtam.
- Most?
- Igen.
- Rendben, de előtte én is szeretnék valamit mondani.
- Hagy mondjam én először. – néztem égkék szemeibe.