39. rész

Elérkezett a hétfő. A vizsgák hete. Kapkodva készültem el.
- Gyere enni! – szólt Natasha.
- Egy falat sem megy le a torkomon! – ültem le.
- - Enned kell! – mondta. – Éhesen nem tudsz levizsgázni! Legalább egy kis müzlit egyél.
- Jó! – sóhajtottam, majd öntöttem a tálba egy kis zabpelyhet.

- Jó reggelt! – jött be apa.
- Jézusom! Már ennyi az idő? – néztem órámra. – El fogok késni! – álltam föl, hogy elinduljak.
- Stacy! Nyugi! Elviszlek! Ne idegeskedj! Nem lesz jobb attól! – mondta apa.
Visszaültem az asztalhoz, és amíg apa reggelizett, beszélgettünk és megettem reggelimet. Közben megpróbálták elterelni a figyelmemet kisebb-nagyobb sikerrel. Mikor végzett a reggelivel elindultunk suliba.
- Ne izgulj! Ügyes leszel! – mondta apa.
- Könnyű mondani! – öleltem meg.
- Mire végzel, itt leszek érted, rendben?
- Oké! – mondtam, majd elváltunk.
Bementem suliba. A többiek már ott voltak. Feszült volt a levegő a folyosón, viszont a termünkben már oldottabb volt a hangulat, hála a fiúknak, akik szórakoztatták a többieket. Nemsokára bejött a tanár, majd mindenki a helyére ment. Megkaptuk a feladatokat, majd nekikezdtünk. Az angol vizsgára 4 órát kaptunk. Mikor letelt, szabadjára engedtek minket. Suliból kifele menet átbeszéltük a feladatokat, majd mindenki a maga útjára ment.
- Na? Milyen volt? – kérdezte apa, mikor beültem mellé a kocsiba.
- Hát.. nehezebbre számítottam. – mondtam, miközben elindultunk.
Mikor hazaértünk anyáknak is meséltem a vizsgáról, majd fölmentem a szobámba. Átöltöztem, majd kimentem a kertbe Tainahoz. Kb 1 órát ültem kint, mikor úgy döntöttem, visszamegyek szobámba és átnézem a másnapi vizsga anyagát. A szokottnál fáradtam voltam, és elaludtam a könyv fölött. Arra ébredtem, hogy Natasha költ, hogy kész a vacsora. Lementem, majd mikor végeztünk a vacsorával visszamentem szobámba és szétnéztem neten. Miután kikapcsoltam a laptopom elvégeztem fürdőszobai dolgaimat, majd aludtam. Kedden ugyan ez ismétlődött. Reggel idegesen mentem suliba. A társaság suliban már egész nyugodt volt a tegnaphoz képest. A matek vizsga már csak 3 órás volt. Mikorra végeztünk apa már suli előtt várt.
- Ugye nem baj, ha teszünk egy kis kitérőt? – kérdezte.
- Nem! De hova megyünk?
- Be kell vinnem pár dolgot a gyárba.
- Rendben! – mondtam, majd elindultunk.
Bementünk a gyárba, ahol apa eléggé elidőzött. Unalmamba már nem tudtam mit csinálni, megnéztem a díjakat. Mikor végzett, haza indultunk. Otthon ettem, majd fölmentem a szobámba. Átnéztem a törit, amiből másnap vizsgázok, majd fölmentem netre. Hirtelen telefoncsörgés zökkentett ki böngészésemből.

- Haló!? – szóltam bele. Nem néztem, hogy ki az, csak fölvettem.
- Szia! - szólt bele Heikki és én önkéntelenül is elmosolyodtam. – Zavarlak? – kérdezte.
- Nem! – mondtam. – Mizujs? – kérdeztem.
- Semmi különös. Gondoltam fölhívlak! – mondta, - Hogy vagy?
- Köszönöm, jól! Igaz, a vizsga leszívja az energiám. – mondtam.
- Pihenj sokat! Tanulni pedig nem most kell! – mondta.
Kb fél órát beszéltünk telefonon. Mikor bontottuk a vonalat lementem vacsorázni. Étkezés után fölmentem a szobámba, átnéztem a vizsgaanyagot, majd elvégeztem fürdőszobai dolgaimat és aludtam. A szerda és a csütörtök is ugyan úgy telt el. Apa szerdán délután utazott Monaco-ba. Aznap a töri, csütörtökön pedig a német vizsgák voltak. Attól nem féltem, hisz már kicsi korom óta tanulom, így szinte anyanyelvi szinten beszélem. Pénteken szerencsére már semmiből nem volt vizsgám, ezért tervem az volt, otthon fekszek egész nap. Reggel nem is éreztem jól magam. Émelygéssel ébredtem.
- Bejöhetek? – kérdezte anya.
- Persze! – ültem föl az ágyban.
- Hogy vagy?
- Kicsit fáradtan, de már jobban!
- Örülök neki! Mi lenne, ha meglepnénk édesapádat?
- Rendben, de mivel?
- Meglátogatnánk Monacóban. – mosolygott.
- És hogy szerzünk ilyen gyorsan repülőjegyet?
- Hahó! Ott a magánrepülőnk!
- És repülhetsz?
- Igen. Beszéltem az orvossal.
- Hát jó! És mikor indulunk?
- 2 óra körül. Addigra készül el a pilóta.
- Hogy mi? Van 3 órám indulásig? – néztem döbbenten.
- Igen! – mondta anya. – Szóval siess!
- Rendben! Megpróbálok elkészülni. – mondtam, majd elkezdtem pakolni.
Bementem gardróbomba majd előkerestem bőröndömet.

- Alkalmi ruhát is tegyél! – mondta anya mikor elkezdtem bőröndömbe pakolni.
- Miért? – kérdeztem döbbenten
- Megyünk a divatbemutatóra is! – mondta.
- Nagyszerű! – mondtam, majd kiválasztottam egy ruhát egy hozzá illő cipővel.
Nagyjából bepakoltam a bőröndömbe, majd elmentem ebédelni. Étkezés után átmentem a csajokhoz elbúcsúzni. Mikor hazaértem átnéztem a bőröndömet, beraktam a kimaradt cuccokat, majd indulásra készen állva hívtunk egy taxit, ami kivitt minket a reptérre. Mikor megérkeztünk megkerestük a pilótát, majd a géphez mentünk. 

Bepakoltuk cuccainkat, majd mi is beszálltunk és elindultunk. Pár óra múlva már Monte Carlo repülőterén voltunk. Fogtunk egy taxit, majd elmentünk a hotelba. Szerencsére apa a szobájában volt Fölmentünk hozzá, majd bekopogtunk, és vártunk. Nemsokára nyílt az ajtó.
- Meglepetés! – mondtuk egyszerre mindhárman.
- Hát ti? Hogy kerültök ide? – nézett döbbenten apa.
- Anya Monaco-ba vágyott. Szeretné megnézni az Amber Fashion Show-t. – mondtam miközben beléptem a szobába és kényelembe helyeztem magam.
- Stacy! – szólt rám anya.
- Jól van! Jól van! Hol fogok aludni? – tértem a tárgyra.
- Itt biztos nem. – mondta apa. – Nem férünk el 5en. Gyertek, veszünk ki szobát!
Lementünk a recepcióra és 2 szobát vettünk ki. Egyet Natashának, egyet pedig nekem. Mikor megkaptuk a kulcsokat elfoglaltuk szobáinkat.
- Apa! Kérlek, ne szólj Heikkinek! Szeretném meglepni! – mondtam.
- Rendben! – mosolygott. – Készülj, nemsokára indulunk! – mondta, majd magamra hagyott.
Kipakoltam bőröndömből, majd elkezdtem készülődni. 

Mikor kész lettem, kopogtak.
- Kész vagy? – kérdezte apa.
- Igen! – mondtam.
Fölvettem a cipőm, fölkaptam a táskám és indultunk. Pár perc múlva meg is érkeztünk a show helyszínére.
- Stacy! Hát te? – jött velem szembe Sebastian.
- Gondoltam eljövök vizsgák után lazítani! – mondtam. – Nem láttad Heikkit?
- Jól tetted! – mosolygott. – Ott van. – mutatta.
- Köszi! – mondtam, majd elindultam a finn felé.
Szerencsére sikerült hátulról megközelítenem.
- Ki vagyok? – kérdeztem hátulról átölelve.
- Stacy? – fordult meg mosolyogva. – Hát te? Hogy kerülsz ide?
- Anya el akart jönni, én pedig úgy gondoltam, elkísérem. Nekem sem árt egy kis lazítás!
- A legjobb helyre jöttél pihenni! – ölelt át és puszilta meg homlokom.
Nemsokára megkezdődött a show, mi pedig elfoglaltuk a helyünket.
- Nézd, milyen csinos! – mondta anya mindig, mikor elment előttünk 1-1 lány.
- Anya, te is csinos vagy! És nem azért jöttünk, hogy fájdítsd a szíved! – mondtam.
A divatbemutató után visszaindultunk a szállodába.
- Melyik hotelba vagytok? – kérdezte Heikki.
- Nem tudom. Abba, amelyikbe apa! – nevettem.
- Nagyszerű! Én is! – mosolygott. – Jössz velem? – kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
- Melyik szobába vagy? – kérdezte, mikor beléptünk a hotelba.
- 287. – mondtam. – Te?
- Veled szemben! – mosolygott. – Nem jössz be? – kérdezte, mikor az ajtóink elé értünk.
- Holnap hosszú napod lesz! – mondtam.
- Nem baj! – mondta, majd beléptünk a szobába.
- Hűha! Az enyém se semmi, de a tiéd! – ámultam.
- Foglalj helyet! – mondta, mire lehuppantam az ágyra és azzal a lendülettel hátra is dőltem.
- Te szeretnél ott állni? – kérdeztem, majd mellém feküdt.
- Mi a terved holnapra? – kérdezte.
- Nem tudom! Délelőtt alszom, délután pedig szétnézek a városban.
- Nem jössz ki a pályára?
- Nem.
- Miért?
- Nem vagyok oda a felhajtásért. – álltam föl.
- Velem sem jössz ki? – állt fel ő is és fogta meg derekam.
- Nem hiszem! – sóhajtottam.
- Hát jó! – mondta, majd magához húzott és megcsókolt.
Telefoncsörgés törte meg meghitt pillanatunkat. Apa volt az.
- Igen!? – szóltam bele.
- Szia! Arra gondoltunk édesanyádékkal, hogy lemegyünk vacsorázni. Velünk tartasz? – kérdezte apa.
- Nem is tudom. – mondtam Heikkire nézve. – Jó! – mondtam, mikor hallottam anyának a hangját, aki belekiabált a telefonba, hogy tartsak velük. Igaz, őszintén megmondva, mást terveztem estére.
- Rendben! 20 perc múlva találkozunk! – mondta apa, majd bontottuk a vonalat.
- Mennem kell! – sóhajtottam.
- Rendben! Akkor holnap találkozunk! – mondta Heikki.
Búcsúcsók után átmentem a szobámba és elkészültem, majd a liftnél találkoztam anyáékkal. Elmentünk a hotel éttermébe, megvacsoráztunk, majd fölmentem a szobámba. Elvégeztem dolgaimat a fürdőben, majd aludtam.