41. rész

- Jó reggelt! – jött ki Heikki a fürdőből, mikor felültem az ágyban.
- Neked is! Nincs egy fájdalomcsillapítód? – kérdeztem fejemet fogva.
- Az éjjeli szekrényre tettem egy pohár vízzel. – bökött az ágy melletti kis szekrényre. – Alaposan kiütötted magad az este.

- Tudom! De, hogy kerültem ide? És.. ugye.. mi.. Szóval, nem volt.. úgy értem..
- Nem! Nem történt köztünk semmi az éjjel! Sokat ittál és én hoztalak vissza a hotelba. Mivel nem akartam táskádban kutatni, úgy gondoltam, aludj nálam. Nehezen, de sikerült lezuhanyoznod egyedül, majd adtam egy pólót és aludtál.
- Huh! – sóhajtottam megkönnyebbülten. – Köszönöm, hogy gondomat viselted! – mosolyogtam.
- Nincs mit! – mosolygott, majd leült mellém. – Mondták már, hogy szép vagy másnaposan?
- Nem, még nem mondták. De gondolom, milyen szép lehetek. – mosolyogtam. – Elmehetek zuhanyozni? – kérdeztem, mikor Heikki meg akart csókolni.
- Persze! – mondta, majd hátradőlt az ágyon én pedig bevonultam a fürdőbe.
Miután lezuhanyoztam, fölöltöztem, majd kimentem a fürdőből.
- Lassan megyek! – mondtam. – Még egyszer köszönöm, hogy gondoskodtál rólam! – simítottam meg mellkasát.
- Rendben! Nincs mit! – pusziltam meg homlokom. – Mikor indultok haza?
- Nem tudom. Vagy még ma délután, vagy majd csak holnap délelőtt. Apáékon múlik.
- Akkor, majd találkozunk! – mondta, mikor megölelt.
Mikor el akartam jönni, meg akart csókolni, de elfordítottam fejem, és így csak az arcomra tudott puszit adni. Visszamentem szobámba, átöltöztem, majd fölmentem netre. 

Nemsokára csörgött a telefonom. 

Apa hívott, hogy velük ebédelek-e. Kikapcsoltam laptopom, 

majd elindultam a lifthez, ahol találkoztam szüleimmel. A hotel éttermébe mentünk.
- Meddig maradunk? – kérdeztem az ebéd befejeztével.
- Mivel holnap délután jelenésem van a dokinál, ezért legkésőbb délelőtt. – mondta anya.
- Értem. Akkor majd szóljatok, ha pontosan tudjátok! – mondtam, majd visszamentem szobámba.
Nem sokkal később kopogtak. Mikor ajtót nyitottam, kopogtattak. Heikki volt az.
- Szia! Csak jöttem elbúcsúzni! – mondta.
- Már mész haza? – kérdeztem, miközben bentebb lépett.
- Igen. Nemsokára indul a gépem.
- Hát.. akkor majd találkozunk! – sóhajtottam.
- További szép napot, és jó utat hazára! – mondta, miközben megölelt. – És igyál sok folyadékot a másnaposságodra!
- Rendben! – mosolyogtam.
Mielőtt elment volna adtam a szájára egy puszit.
- Mi a baj? – kérdeztem, mert láttam és éreztem rajta, hogy feszült volt.
- Nincs semmi! – erőltetett mosolyt. – Fáradt vagyok.
- Látom, hogy valami bánt! – ültem le.
- Hát jó! – sóhajtott. – Kérdezhetek valamit? – tette föl kérdését, mire bólintottam. – Most akkor mi a franc is van köztünk? Egyszer ölelsz, csókolsz, velem vagy, máskor pedig, mintha kicseréltek volna. Nem csókolsz meg a folyosón, mert ott a kamera, de eljössz velem vacsorázni. És ez is, micsoda? – mutatta telefonján a képeket, amik akkor készültek rólam és Josh-ról, mikor ballagásomkor elvonultunk beszélgetni. Persze, hogy az összes kép olyan, amin öleljük egymást és mosolygunk. – Nem értelek! – mondta, és láttam csalódást szemeiben.
- Csak nem szeretném elsietni a dolgot. 1 hónapja szakítottunk Josh-sal, és már veled vagyok. Ebből a sajtó elég jó kis sztorit tud rittyenteni.
- Mond csak, biztos, hogy szakítottatok Josh-sal?
- Hogy mi? – néztem döbbenten.
- Azok a képek..
- Azok ballagásomon készültek, és nem történt köztünk semmi! – tettem a hangsúlyt az utolsó szóra, miközben kigördült egy könnycsepp szememből.
- Tudod, szeretnék hinni neked..
- Ez az igazság! – bizonygattam.
- Most jobb, ha megyek. Időre van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat! – mondta, majd kiment.
- Heikki, várj! – mondtam utána lépve, majd éles fájdalmat éreztem hasamban.
- Mi a baj? – kérdezte Heikki mellém guggolva. A fájdalomtól már nem bírtam állni sem.
- Szólj apáéknak! – mondtam halkan. Beszélni sem volt erőm. – Menj már! – szóltam rá erőteljesebben.
Még láttam Heikkit kimenni az ajtón, de, hogy az után mi történt, rejtély. Következő emlékem már az, hogy a mentőben fekszem, Heikki pedig mellettem ül és kezemet fogja.

 Mikor beértünk a kórházba egyből a vizsgálóba vittek, majd jó pár vizsgálaton átestem. Vért vettek, nőgyógyászati vizsgálatokat végeztek, és hasi ultrahangot is végeztek.
- Doktor úr, mi a bajom? – kérdezte, mikor leült velem szembe és nagyot sóhajtott.
- Ms Horner, a vizsgálatok egyértelműen alátámasztották gyanúmat. – mondta, nem épp megnyugtatóan.