43. rész

  A következő napok lassan teltek. Alig szóltam valamit. Talán, sőt, biztos, a hét elején történtek miatt.
- Kicsim, mi a baj? – jött be apa, mikor egész nap a szobámban feküdtem. Sem reggelizni, sem ebédelni nem mentem le.
- Nincs semmi! – erőltettem mosolyt.
- Az orvos is megmondta, hogy bárkinél előfordulhat, és nem lesz jelentősége a jövőben! – próbált lelket önteni belém.
- Tudom! – mondtam. – És tényleg nincs semmi baj!
- Rendben! De nem ártana egy kicsit kimozdulnod a szobádból! – mondta, majd magamra hagyott.
Felöltöztem, mert még mindig pizsiben voltam, fogtam IPodom, majd kiültem a kertbe Tainahoz.

Mikor bementem fölmentem netre, megvacsoráztam, majd aludtam. Másnap még mindig nem tudtam elérni Heikkit. Reggel fölkeltem, lementem az étkezőbe, ittam egy pohár narancslevet, majd leültem a TV elé.

- Gyere, egyél valamit! – szólt Natasha, mikor bejött hozzám, a nappaliba.
- Nem vagyok éhes! – mondtam, majd Natasha nagyot sóhajtva visszament a konyhába.
- Stacy, öltözz fel! – mondta anya, mikor már majdnem dél volt.
Fölmentem a szobámba, majd ott folytattam a TV nézését.
- Gyere ebédelni! – lépett be anya. – Még mindig nem öltöztél föl? – kérdezte, mikor meglátott.
- Nem vagyok éhes! – mondtam rá sem nézve.
- Hát jó! Majd ha éhes leszel, lejössz! – mondta, majd kiment.
Mikor egyedül maradtam folytattam a TV-zést. Nem sokkal később anya újra visszatért.
- Sajnálom, ha az előbb durva voltam. Nem akartam. – mondta. - Hozta, ebédet. – tette le a tálcát mellém.

- Semmi baj! – mondtam. – Köszönöm, de nem vagyok éhes! – néztem a tányérra.
- Enned kell!
- Ha éhes leszek, eszek.
- Figyelj, Stacy! – ült le mellém. – Elmondok valamit. Tudod.. tudom, hogy mit élsz most át! Mielőtt veled teherbe estem volna, én is átéltem ilyet. Nagyon fiatal voltam. Fiatalabb, mint most te vagy. Rengeteg időbe telt, mire azt mondtam, igen, szeretnék gyermeket. Féltem, hogy újra ez fog történni. Tudom, hogy most azt hiszed, a világ összeesküdött ellened, és csak arra gondolsz, milyen lenne, ha még most is élne. De nézz rám! 21 évvel ez előtt életet adtam neked. Most pedig, 2 hónap múlva megszületik a kistesód! Nehéz lesz túllépni a dolgokon, de mi melletted állunk! Heikkivel pedig rendeződni fognak a viszonyok! – mondta. – Viszont nem ártana valami elfoglaltságot keresned. Például kereshetnél munkát. De most hagylak. Öltözz fel és egyél! Ne hanyagold el magad! – mondta, majd kifelé indult.
- Anya! – szóltam utána, mire megfordult. – Köszönöm! – mosolyogtam.
- Nincs mit! – jött vissza és ölelt meg.
- Bejöhetek? – nézett be Sarah a résnyire nyitott ajtón.
- Persze! – mondtam, miközben letöröltem könnyeimet.
- Beszélgessetek nyugodtan! – mondta anya, majd kiment.
- Valami baj van? – kérdezte Sarah.
- Nem, már nincs! – mondtam, majd miközben átöltöztem elmeséltem neki mindent.
- Sajnálom! – mondta.
- Hagyjuk is! Inkább mesélj, mi történt, amíg én Monacóban voltam?
- Hát.. fogalmam sincs! Én ugyanis Olaszországban voltam.
- Nem is mondtad, hogy mész!
- Én sem tudtam! Pénteken este mondta Adam, hogy elkísérem-e a nagyszüleihez. Tegnap este értünk haza! – mosolygott boldogan.
- Nem is mondtad, hogy ilyen komoly a kapcsolatotok!
- Hát.. szépen lassan alakulunk! – mondta. – Amúgy hallottad mi van Caroline-ékkal?
- Nem. Miért, mi van? – kérdeztem döbbenten.
- Cole megcsalta.
- Még együtt voltak?
- Igen. Miért?
- Ott leragadtam, hogy szakítottak, mert nem bírták a se veled, se nélküled kapcsolatot.
- Utána újra összejöttek. De Car szerint kár volt.
- Szegény! – sóhajtottam.
- Tegnap elmentek együtt bulizni és Caroline meglátta Cole-t Christinával smárolni. És nem ez volt ez első eset.
- Jézusom!
- Szombaton volt ugye Christina szülinapi partija, amin Car és Cole is ott volt. Aztán valamint összekaptam, Caroline pedig hazament. Akik pedig jelen voltak a bulin, állítják, hogy Cole Christina mellett ébredt reggel. És nem csak aludtak.
- Az durva!
- Az bizony!
Annyira elbeszélgettünk, hogy észre sem vettük, ahogy telt az idő. Egyszer csak Natasha lépett be.
- Kész a vacsora! Sarah, itt maradsz? – kérdezte.
- Örömmel! – mosolygott.
Lementünk az étkezőbe, majd megvacsoráztunk. Mikor végeztünk az étkezéssel Sarah haza ment én pedig fölvonultam a szobámba. Szétnéztem neten, elvégeztem fürdőszobai dolgaimat, majd aludtam. 

A következő napokon megfogadtam anya tanácsát és munkát kerestem. Reggel fölkeltem, majd lementem az étkezőbe reggelizni.

- Szerinted felvennének a gyárba? – kérdeztem hirtelen apát.
- A gyárban akarsz dolgozni? – ámult.
- Az túlzás, hogy akarok, de csináltam Monacóban pár képet. Szerinted lenne esélyem, hogy felvegyenek a PR-os részre?
- Nem tudom. Kérdezd meg. De ne éld bele magad. Nem biztos, hogy van üresedés.
- Oké! Köszi! – mosolyogtam.
Reggeli után fölmentem a szobámba, rátettem képeimet egy pendrive-ra, majd bevittem a gyárba. Megnézték, és tetszett is nekik, de munkát sajnos nem tudtak ajánlani. Igazából nem is bánom, hisz nem rajongok érte, hogy a Forma 1-ben dolgozzam, de egy próbát megért. Mikor hazaértem elmeséltem anyának a történteket, majd fölmentem a szobámba és állások után néztem. Kapásból 3at is találtam. Sorra fölhívtam őket. Az elsőnél nem jártam sikerrel. Azt mondták, már találtak munkaérőt, csak fönt maradt a hirdetés. A második cégnél szintén nem jártam sikerrel. Ők ugyanis az ország másik végében vannak, és nem szeretnék sem odaköltözni, sem átutazni az országot. A harmadiknál viszont fogjuk rá, hogy sikerrel jártam. A városi újság új alkalmazottat keres. Szerencsém volt, mert a jelentkezési határidő ma éjfél volt, az interjúk pedig holnap lesznek. Feltételük az volt, hogy vigyek magammal egy minimum 1oldalas motivációs levelet, valamint pár általam készített képet. Miután megbeszéltük a tudnivalókat boldogan mentem le ebédelni. Elmeséltem anyának mindent, majd visszamentem a szobámba. Megírtam a levelet és válogattam pár képet. Apa vacsora előtt ért haza. Evés közben neki is elmeséltem mindent. Mikor végeztünk a vacsorával fölmentem a szobámba. Mivel Sarah nem volt fönt Skype-on, írtam neki egy SMS-t, hogy ha tudunk beszélni, hívjon, majd szétnéztem neten. Nemsokára csörgött is a telefonom. Elújságoltam neki a hírt, majd 1 órán át beszélgettünk. Mikor bontottuk a vonalat elmentem elvégezni fürdőszobai dolgaimat, majd aludtam. Másnap reggel izgatottan ébredtem. Mégis csak életem első állásinterjújára készültem. Lementem az étkezőbe, megreggeliztem, majd visszamentem szobámba készülődni.
- Bejöhetek? – kérdezte apa.
- Persze! – mondtam. – Szerinted jó leszek így? – fordultam körbe.

- Tökéletes leszel! – mosolygott. – Elvigyelek?
- Nem kell! Elvihetem a kocsit?
- Ha vigyázol rá!
- Én mindig! – mosolyogtam.
- Akkor viheted! – mondta apa, majd kiment.
Megkerestem még a cipőmet, majd lementem.
- Sok sikert! – mondta anya.
- Ügyesen! – ölelt meg apa.
- Majd telefonálok, ha tudok valamit! Sziasztok! – mondtam.
Megfogtam az Infiniti kulcsait, majd kiléptem a házból. Átmentem a garázsba, beültem az autóba, nagy levegőt vettem, majd beindítottam a motort. 

Kb 10 perc múlva már a megbeszélt találkozó helyszínén is voltam. Bementem az épületbe, majd a recepción útbaigazítottak. Már többen is ott voltak a teremben, de még utánam is érkeztek jelentkezők. Nemsokára a lap igazgatója is megérkezett.
- Hölgyeim és Uraim, Üdvözlöm önöket! Tomas Baker vagyok, a lap igazgatója. A következő képen döntjük el, melyikőjük a legideálisabb az állásra. Kolléganőm, - tekintett ballra, egy csinos, barna hajú lányra, - mindenkinek ad egy sorszámot, és ez a sorszámok alapján fogjuk önöket behívni. Kb 10 percet kapnak arra, hogy meggyőzzenek minket! A beszélgetés után kiválasztunk 7 embert, akik továbbjutnak. Nekik a feladatuk az lesz, hogy 4 nap alatt egy adott témáról összeállítsanak egy cikket. Ezek után azokat is átnézzük, és ebből kiválasztjuk a legjobb hármat. A legjobb 3 ugyan így kap egy témakört és szintén egy cikket kell róla írnia. Akié a legjobb lesz, azé a munka! Minden világos?
- Igen! – válaszoltuk egyszerre.
- Nagyszerű! Kolléganőm kiosztja a sorszámokat és pár perc múlva meg is kezdjük a meghallgatást! – mondta, majd magunkra hagyott minket.
Kikaptuk a sorszámot, majd idegesen járkáltunk a teremben. Az én sorszámom a 7es lett.

 Nemsokára behívták az elsőt, én pedig kimentem a büfébe és fölhívtam anyáékat, hogy tájékoztassam a helyzetről. Mikor anyáékkal bontottuk a vonalat megpróbáltam fölhívni Heikkit is, de nem vette föl. A percek gyorsan teltek. Sorra váltották egymást az előttem lévők. Egyszer csak az én nevemet mondták. Ezzel egy időben rezzent meg a telefonom is. A kijelzőre pillantva Heikki nevét láttam meg. 

A pillanat tört része alatt villant át agyamon 100 féle gondolat. *Fölvegyem, vagy bemenjek?* *Végre hív!* *Amint végeztem, visszahívom!* Gondoltam, kinyomtam a telefont, majd bementem. A teremben 3an ültek. Az igazgató és még 2 férfi. Mikor leültem az egyik elkérte motivációs levelem, majd az igazgatóval és a másik férfival megnéztük a képeket. Mikor végeztünk tettek föl pár kérdést, majd kiengedtek. Fölhívtam anyáékat, hogy mi volt, majd visszahívtam Heikkit. De nem vette föl. Csalódottan mentem a büfébe és ittam egy kávét. 

Mivel nem akartam zaklatni telefonhívásaimmal, írtam neki egy SMS-t, hogy állásinterjún voltam, sajnálom, hogy kinyomtam, és, hogy jó lenne megbeszélnünk pár dolgot, majd visszamentem a terembe. Leültem a helyemre, majd a már sorra került személyekkel beszélgettünk. Nemsokára az utolsó is kijött, majd pár perc múlva az igazgató is megjelent.
- Meghoztuk a döntést! – mondta. – A következő 7 sorszámú személy jutott tovább: Az 5ös.., a 9es.., az 1es.., a 4es.., a 10es.., a 3as..,  - mondta, és én biztos voltam benne, hogy nem jutottam tovább. – És a 7es! – mondta ki, mire mérhetetlen boldogság öntött el. – Sajnálom! Talán majd máskor sikerül! – fordult azok felé, akiknek nem sikerült. – Önöknek pedig gratulálok! A további feladatuk az, hogy a város szórakozási lehetőségeiről írjanak egy 2 oldalas cikket, képekkel! A leadás ideje hétfő délután 1 és 3 óra között. az eredményt pedig kedden délután 2 órakor tudják meg ugyan itt! – mondta. – A viszont látásra! – köszönt el és hagyott magunkra minket.
Rögtön hazamentem, majd elújságoltam anyáéknak a hírt. Fölmentem a szobámba, átöltöztem, majd lementem ebédelni. Étkezés után visszamentem szobámba, majd összeszedtem gondolataimat, hogy miről fogok írni, mikről kellenek képek. Mikor ezzel végeztem átmentem Sarah-ékhoz. Elég sokáig beszélgettünk, hisz volt miről. Sokat mesélt, hogy milyen boldog Adammel, és mennyi mindent csinálnak együtt, és én is meséltem neki a munkámról, valamint a Heikkivel lévő viszonyomról. Szerencsére neki mindent elmondhatok, és nyugodtan panaszkodhatok is neki. Egész délután náluk voltam. Vacsorára értem haza. Ettem, fölmentem a szobámba, szétnéztem neten, majd elvégeztem fürdőszobai dolgaimat és aludtam.