- Mennyi az idő? –
kérdeztem Heikkit álmosan, mikor kikelt mellőlem az ágyból.
- 7 óra. – mondta. – Aludj nyugodtan! – hajolt oda és adott egy puszit, majd fölkelt.
- Hová mész? – ültem föl az ágyban, miközben öltözött.
- Edzeni. – válaszolta. – Jössz?
- Ha megvársz.. – mondtam ásítva.
- Kapsz 10 percet! – mosolygott, majd kimásztam az ágyból.
Bementem a gardróbomba, kerestem egy melegítőt és egy pólót, felöltöztem, összekötöttem a hajam, majd elindultunk.
- 7 óra. – mondta. – Aludj nyugodtan! – hajolt oda és adott egy puszit, majd fölkelt.
- Hová mész? – ültem föl az ágyban, miközben öltözött.
- Edzeni. – válaszolta. – Jössz?
- Ha megvársz.. – mondtam ásítva.
- Kapsz 10 percet! – mosolygott, majd kimásztam az ágyból.
Bementem a gardróbomba, kerestem egy melegítőt és egy pólót, felöltöztem, összekötöttem a hajam, majd elindultunk.
A park csöndes volt. Rajtunk kívül még
1-2 futó ember volt. Gyors bemelegítés után mi is nekiindultunk. Heikki
tempójában kb fél kört tudtam megtenni, majd lassítanom kellett.
- Mi az? Csak nem elfáradtál? – kérdezte, mikor leültem a padra.
- Múltkor lassabb voltál. – mondtam lihegve.
- Nem. Csak a te tempódban mentem. Azt hittem, azóta jártál futni.
- Jártam is!
- Nem látszik! – nevetett. – Lassabb vagy, mit múltkor.
- Au! Ez fájt! Tökéletes önbizalom romboló vagy! – mondtam. – Pedig már büszke voltam magamra, amiért egyre jobban teljesítek! Mond csak, Sebastiant is ezzel szoktad ösztönözni az edzéseken?
- Sajnálom! – nevetett, majd magához húzott. – Amúgy nem. Seb-nek ilyeneket nem mondok. Ő nem érdemli meg! Mindig jól teljesít!
- Heikki! – szóltam rá dühösen, majd haza indultam.
Út közben próbált hozzám beszélni, de nem válaszoltam neki, ő pedig jót szórakozott duzzogásomon. Mikor hazaértünk lezuhanyoztam, majd amíg ő a fürdőben volt összébb pakoltam szobámban. Miután végzett lementünk reggelizni. Büszke voltam magamra, hogy nem enyhültem meg akkor sem, mikor Heikki reggeli után különféle aranyos dolgokat mondott, amivel szeretett volna kibékíteni. Persze haragom egy percig sem volt komoly, de jó volt látni, ahogy töri magát, hogy megbocsájtsak.
- Hát jó! – sóhajtott egyszer csak Heikki. – Nemsokára itt lesz a taxi!
- Hova mész? – kérdeztem meglepetten.
- Haza. 11kor indul a gépem.
- Szó sem lehet róla, hogy taxival menj! Elviszlek a reptérre. – mondtam, majd megöleltem Heikkit, aki megpuszilta homlokom.
Lemondta a taxit, összeszedte cuccait, majd lementünk.
- Elviszem Heikkit a reptérre! – mondtam apáéknak.
- Rendben! Óvatosan vezess! – mondta anya, majd elindultunk.
Másfél óra múlva már a reptéren voltunk. Csöndben ültünk a váróban, mikor bemondták, hogy megkezdődik a beszállás.
- Hát.. akkor.. majd találkozunk! – sóhajtottam.
- Kijössz Mocano-ba? – kérdezte.
- Nem tudom! A héten vizsgáim lesznek.
- Értem. – mondta. – Sok sikert hozzá! Majd hívlak! – mosolygott.
- Köszönöm! Rendben! – öleltem meg.
Adtam neki egy puszit, majd ő beszállt a gépbe, én pedig haza indultam. Otthon megebédeltem, majd átmentem Sarah-hoz, akivel átbeszéltük a tegnapot. Mikor hazaértem fölmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom. Fölmentem Skype-ra, ahol Josh írt rám.
- Szia! Hát te? – néztem döbbenten. Tudtommal ott hajnali fél 1volt.
- Szia! Most lett vége az egyik koncertünknek. Gondoltam feljövök, szétnézni.
- Áh, értem!
- Viszont ha már fönt vagy, gondolkodtál a dolgon?
- Milyen dolgon?
- A duett.
- Azt hittem, csak viccelsz! – néztem döbbenten.
- Ilyenekben nem viccelek! – mondta. – Vizsgáid után majd átbeszélnénk. Most csak annyit mondj, igen, vagy nem?
- Hát.. nem is tudom! – mondtam.
- Stac, ha nem lesz jó, nem adjuk ki!
- Legyen! – sóhajtottam.
- Rendben! – mosolygott. – Valamikor úgyis megyünk majd haza. Egyeztetünk, átbeszéljük, írunk egy szöveget, fölvesszük és kész! De lépek, mielőtt elalszok! Szia!
- Szia! – köszöntem el tőle, majd én is kiléptem.
Lementem vacsorázni, majd beavattam apáékat Josh tervébe. Nem nagyon rajongtak az ötletért, amit meg is értek. Nem az „énekesi karrierem” nem tetszik nekik, hanem az, hogy újra és újra visszakerülök Josh-hoz. Vacsora után fölmentem a szobámba, szétnéztem neten, elvégeztem fürdőszobai dolgaimat, majd aludtam. A hétvége lassan és kínkeservesen telt. Ideges voltam és hangulatingadozásokkal teltek a napok. Nem sok minden tudta elterelni gondolataimat a jövő heti vizsgákról. Egyedül a Heikkivel való beszélgetéseim és Taina kapcsolt ki. Anyáékkal is szinte csak veszekedtem. Mindenbe belekötöttem. Azt hittem, sosem telik el ez a két nap.
- Mi az? Csak nem elfáradtál? – kérdezte, mikor leültem a padra.
- Múltkor lassabb voltál. – mondtam lihegve.
- Nem. Csak a te tempódban mentem. Azt hittem, azóta jártál futni.
- Jártam is!
- Nem látszik! – nevetett. – Lassabb vagy, mit múltkor.
- Au! Ez fájt! Tökéletes önbizalom romboló vagy! – mondtam. – Pedig már büszke voltam magamra, amiért egyre jobban teljesítek! Mond csak, Sebastiant is ezzel szoktad ösztönözni az edzéseken?
- Sajnálom! – nevetett, majd magához húzott. – Amúgy nem. Seb-nek ilyeneket nem mondok. Ő nem érdemli meg! Mindig jól teljesít!
- Heikki! – szóltam rá dühösen, majd haza indultam.
Út közben próbált hozzám beszélni, de nem válaszoltam neki, ő pedig jót szórakozott duzzogásomon. Mikor hazaértünk lezuhanyoztam, majd amíg ő a fürdőben volt összébb pakoltam szobámban. Miután végzett lementünk reggelizni. Büszke voltam magamra, hogy nem enyhültem meg akkor sem, mikor Heikki reggeli után különféle aranyos dolgokat mondott, amivel szeretett volna kibékíteni. Persze haragom egy percig sem volt komoly, de jó volt látni, ahogy töri magát, hogy megbocsájtsak.
- Hát jó! – sóhajtott egyszer csak Heikki. – Nemsokára itt lesz a taxi!
- Hova mész? – kérdeztem meglepetten.
- Haza. 11kor indul a gépem.
- Szó sem lehet róla, hogy taxival menj! Elviszlek a reptérre. – mondtam, majd megöleltem Heikkit, aki megpuszilta homlokom.
Lemondta a taxit, összeszedte cuccait, majd lementünk.
- Elviszem Heikkit a reptérre! – mondtam apáéknak.
- Rendben! Óvatosan vezess! – mondta anya, majd elindultunk.
Másfél óra múlva már a reptéren voltunk. Csöndben ültünk a váróban, mikor bemondták, hogy megkezdődik a beszállás.
- Hát.. akkor.. majd találkozunk! – sóhajtottam.
- Kijössz Mocano-ba? – kérdezte.
- Nem tudom! A héten vizsgáim lesznek.
- Értem. – mondta. – Sok sikert hozzá! Majd hívlak! – mosolygott.
- Köszönöm! Rendben! – öleltem meg.
Adtam neki egy puszit, majd ő beszállt a gépbe, én pedig haza indultam. Otthon megebédeltem, majd átmentem Sarah-hoz, akivel átbeszéltük a tegnapot. Mikor hazaértem fölmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom. Fölmentem Skype-ra, ahol Josh írt rám.
- Szia! Hát te? – néztem döbbenten. Tudtommal ott hajnali fél 1volt.
- Szia! Most lett vége az egyik koncertünknek. Gondoltam feljövök, szétnézni.
- Áh, értem!
- Viszont ha már fönt vagy, gondolkodtál a dolgon?
- Milyen dolgon?
- A duett.
- Azt hittem, csak viccelsz! – néztem döbbenten.
- Ilyenekben nem viccelek! – mondta. – Vizsgáid után majd átbeszélnénk. Most csak annyit mondj, igen, vagy nem?
- Hát.. nem is tudom! – mondtam.
- Stac, ha nem lesz jó, nem adjuk ki!
- Legyen! – sóhajtottam.
- Rendben! – mosolygott. – Valamikor úgyis megyünk majd haza. Egyeztetünk, átbeszéljük, írunk egy szöveget, fölvesszük és kész! De lépek, mielőtt elalszok! Szia!
- Szia! – köszöntem el tőle, majd én is kiléptem.
Lementem vacsorázni, majd beavattam apáékat Josh tervébe. Nem nagyon rajongtak az ötletért, amit meg is értek. Nem az „énekesi karrierem” nem tetszik nekik, hanem az, hogy újra és újra visszakerülök Josh-hoz. Vacsora után fölmentem a szobámba, szétnéztem neten, elvégeztem fürdőszobai dolgaimat, majd aludtam. A hétvége lassan és kínkeservesen telt. Ideges voltam és hangulatingadozásokkal teltek a napok. Nem sok minden tudta elterelni gondolataimat a jövő heti vizsgákról. Egyedül a Heikkivel való beszélgetéseim és Taina kapcsolt ki. Anyáékkal is szinte csak veszekedtem. Mindenbe belekötöttem. Azt hittem, sosem telik el ez a két nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése