40. rész

Másnap reggel arra ébredtem, hogy kopogtatnak. Álmosan másztam ki az ágyból és nyitottam ki az ajtót.
- Jó reggelt! – mondta vidáman Heikki.
 - Neked is! – ásítottam, majd belépett a szobába.
- Készülj! 5 perc múlva indulunk!
- Hova? – kérdeztem döbbenten.
- A pályára futni.
- De nekem nincs kedvem! – nyafogtam. – Máshoz van kedvem! – mondtam, miközben megsimítottam mellkasát.
- Igen? És mihez? – kérdezte mosolyogva.
- Ehhez. – mondtam, miután megcsókoltam.
Heikki megfogta derekamat, szorosan magához húzott, majd megcsókolt.
- 2 perc! – suttogta, majd nevetve eltolt magától.
- Ugye tudod, hogy ilyenkor utállak? – biggyesztettem le számat, majd elmentem átöltözni.

A 2 percből 10 lett, de 8ra már így is a pályán voltunk. Bemelegítés után elindultunk. Sok kedvem nem volt futni, de legalább Heikkivel lehettem. Miután visszaértünk a paddockba lezuhanyoztam, átöltöztem, majd együtt reggeliztünk. Mikor végeztünk az étkezéssel visszamentem a hotelba és az egész napomat Natashával töltöttem. Anya apával volt a pályán. Natashával elég jól elvoltunk. délelőtt lustálkodtunk, ebéd után pedig szétnéztünk a városban. Miután visszatértünk a hotelba fölmentem netre és Skype-on beszéltem Sarah-val. 

Nemsokára apáék is visszatértek a szállodába. Átmentünk a szobájukba és meghallgattuk beszámolójukat. Telefoncsörgés zavarta meg beszélgetésünket.

- Igen!? – szólt bele apa a telefonjába. – Igen, itt van. Egy pillanat. – mondta, majd felém nyújtotta telefonját. – Heikki keres.
- Haló!? – szóltam bele, miközben távolabb húzódtam anyáéktól.
- Szia! Heikki vagyok. Kerestelek a tiéden, de nem vetted fel. – mondta.
- A szobámban hagytam töltőn és átjöttem apáékhoz. – válaszoltam.
- Értem. Csak azért kerestelek, hogy megkérdezzem, van-e valami programod estére?
- Tudtommal még nincs. – mondtam.
- Nem vacsoráznál velem? – tette föl kérdését.
- De! Örömmel! – mondtam mosolyogva.
- Rendben! Akkor 8ra érted megyek!
- Csak el ne tévedj! – nevettem, majd bontottam a vonalat.
Mikor visszaadtam apának a telefont kíváncsi tekintetek szegeződtek rám.
- Sajnálom, de ma este nem tudok veletek vacsorázni! – mondtam.
- Semmi baj! – mosolygott apa.
Visszamentem a szobámba, majd elkezdtem készülődni a vacsorához. Mivel nem tudtam milyen helyre megyünk, fölhívtam Heikkit, hogy mégis hogy öltözzek.

- Haló!? – szólt bele a telefonba.
- Szia! – köszöntem. – Szabad tudni, hogy hová megyünk? Csak, hogy tudjam, mit vegyek föl.
- Hogy hova megyünk, az titok! Ha azt veszed föl, ami az Amber Fashion Show-n volt rajtad, tökéletes leszel! – mondta. – De le kell tennem. Szia!
Miután bontottuk a vonalat elmentem készülődni. Mikor kiléptem a fürdőből, kopogtattak. Mivel egy szál törölközőben nem nyithattam ajtót, magamra kaptam egy köntöst, majd ajtót nyitottam.
- Még nem vagy kész? – nézett döbbenten Heikki.
- Neked is szép estét! Köszönöm, jól vagyok. És te? Tudtommal még van egy fél órám. – mondtam.
- De nem ártana minél hamarabb ott lenni. – mondta. – Negyed órád van!
- Nem unod még az állandó parancsolgatást? – kérdeztem.
- Siess! Elkésünk! – nevetett.
Bementem a fürdőbe és elkezdtem készülődni. Beszárítottam hajam, fölöltöztem, majd sminkelés után kész is voltam. Mikor kiléptem a fürdőből Heikki ámulva nézett rajtam végig.

- Hűha! Azt hiszem, jobban járnék, ha nem étterembe mennénk! Mindenki téged fog nézni! Gyönyörű vagy! . húzott magához.
- Köszönöm! – mosolyogtam. – Ha tudtam volna, hogy vacsorázni hívsz, elhoztam volna, amit tőled kaptam ékszert. – mondtam, majd elindultunk.
Egy elegáns, drága étterembe mentünk. Mivel gondoltuk, hogy vacsora alatt inni fogunk pár pohárral, ezért inkább gyalog közelítettük meg az éttermet. Amúgy sem volt messze a szállodától. A vacsora kellemesen telt. Heikki nagyon aranyos, udvarias és kedves volt. Vacsora után haza indultunk. Út közben hirtelen elkezdett szakadni az eső. Gyorsan beszaladtunk egy eresz alá, de így is csurom vizesek lettünk.
- Ezt vedd fel! – vette le zakóját és terítette vállamra, mert látta, hogy fázom.

- Köszönöm! – mondtam.
Mikor észrevette, hogy még így is fázom, megához ölelt. Amikor fölnéztem rá, kisöpörte vizes hajamat arcomból, majd megcsókolt. 

Újra hozzábújtam, majd a tócsát kezdtem el bámulni. Mivel kezdett csöndesedni az eső, úgy döntöttünk, elindulunk. Csurom vizesen értünk be a szállodába. Egyből a lifthez mentünk, majd fölmentünk szobáinkhoz. Mikor el akartunk válni, Heikki meg akart csókolni, de nem hagytam.
- Ne! – mondtam. – A kamerák! – böktem az egyik fönti sarokba magyarázat képen, mikor Heikki kérdően nézett rám.
- Hát jó! – mondta.
- Akkor jó éjt! – mondtam, majd bementem a szobámba.
Megtörölköztem, átöltöztem, szárítottam hajamon, majd lefeküdtem aludni. Vasárnap délelőtt telefoncsörgésre ébredtem.
- - Haló!? – szóltam bele álmosan.
- Szia, kicsim! Felébresztettelek? – kérdezte apa.
- Nem! Már nem aludtam!
- Azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedved kijönni a pályára délelőtt és velünk ebédelni?
- Nem is tudom. – mondtam. – Mikor indultok?
- Kb fél óra múlva. Ha jössz, megvárunk.
- Akkor fél óra múlva találkozunk az előcsarnokban!
- Rendben! Szia!
Miután letettem a telefont készülődni kezdtem. Fölvettem egy farmert pólóval, fullcappel és tornacsukával, tettem föl egy halvány sminket, majd lementem.

 Apáék már az előcsarnokban vártak. Nem sokkal később már a pályán is voltunk. Bementünk apa csapatának garázsába, majd anya Jean Todt feleségével, Natasha Brittával, én pedig Adriannal beszélgettem. Mivel apáéknak megbeszélésre kellett menniük, úgy döntöttem szétnézek a paddockba és csinálok néhány képet.
- Oda nem lehet bemenni újságíróknak! – mondta mögülem egy ismerős hang, mikor apa „irodája” felé mentem.
- Nem vagyok újságíró! – fordultam meg és meglepett a látvány.
- Stacy Horner? – kérdezte a velem szemben álló férfi.
- Igen! – bólintottam mosolyogva.
- Jézusom! Alig ismertelek meg! Rengeteget változtál! – mondta Stu. A velem szemben álló férfi ugyanis Stuart Jones volt.

- Te pedig semmit sem változtál!
- Hogy kerülsz ide? Hogyhogy eljöttél?
- Hát.. anya szeretett volna eljönni, és én elkísértem!
- Jól tetted! Van most valami dolgod?
- Tudtommal nincs!
- Akkor gyere! Meghívlak valamire és közben elmeséled mi történt veled az óta, amióta utoljára találkoztunk! Megfelel?
- Rendben! – bólintottam, majd a boxok fölötti étterembe mentünk.
Kb 4 éve nem találkoztam Stu-val, így volt mit megbeszélnünk. Annak idején ő volt az egyetlen a csapatból, akivel jóban voltam. Vele jártam bulizni futamok hétvégéjén. Beszélgetésünket telefonom pityegése zavarta meg. Anya írt, hogy merre járok, mennének ebédelni.
- Mennem kell! – mondtam.
- Azt hiszem, nekem sem ártana indulnom!
- Akkor jó munkát! Jó volt újra beszélgetni! – mosolyogtam.
- Remélem, még találkozunk! – mondta, majd elváltunk.
Lementem a garázshoz, ahol apáék már vártak, majd együtt indultunk a paddockba lévő asztalok felé. Meglepetésemre az egész csapat ott volt. Mivel pont volt még egy hely Heikki és Stu között, leültem oda.
- Szia! Régen láttalak! – mosolyogtam Stu-ra.
- Szia! Nem is mondtad, hogy te is ide jössz!
- Nem tudtam. – rántottam meg vállam.
Az ebéd kellemes hangulatban telt. Miután végeztünk az étkezéssel, a csapat tagjai bevonultak a garázsba, apáék tartottak még egy rövid megbeszélést, a pilóták és segítőik elmentek készülődni, anya és Natasha elmentek sétálni, én pedig elmentem még képeket készíteni. Mivel sem a futam, sem a felhajtás nem izgat, végig a garázs egyik csöndes zugában húztam meg magam a futam alatt. Néha bejöttek páran megnézni mi van velem, többek közt Heikki, Britta és anya. Mivel szerettem volna még verseny vége előtt lelépni, szóltam anyáéknak, hogy ne keressenek és visszamentem a szállodába. Mivel Natasha sem rajong annyira a Forma1-ért, ő is velem tartott. Mikor visszaértünk a szállodába rendeltünk egy kis nasit és filmnézésbe kezdtünk. Mikor vége lett, elmentünk sétálni a városba. Mire visszaértünk apáék is megérkeztek a hotelba. Mikor fölértem a szobámba megcsörrent a telefonom.
- Haló!? – szóltam bele. Ismeretlen szám volt.
- Szia! Stu vagyok!
- Honnan tudod a számomat?
- Heikki adta meg. Azt szeretném kérdezni, lenne-e kedved ma este eljönni velünk bulizni?
- Nem is tudom.
- Jó leszel úgy is, ahogy a pályán voltál! – mondta.
Ismert már. Tudja, ha gondolkodom, hogy menjek-e bulizni, az áll a háttérbe, hogy nem tudom, mit vegyek föl.
- Rendben! Akkor megyek! – mosolyogtam.
- Akkor 1,5 óra múlva találkozunk a pálya melletti kávézó előtt.
- Oké! Szia! – köszöntem el, majd bontottam a vonalat.
- Lementem apáékkal vacsorázni, majd elkezdtem készülődni. Mikor kész lettem, szóltam anyáéknak, hogy elmegyek, majd elindultam. Mire a megbeszélt helyre értem, már a többiek is ott voltak. Gyors üdvözlés és alapozás után egy közeli szórakozóhelyre mentünk. Azt este nagy részére, csak úgy, mint arra, hogy hogyan kerültem Heikki ágyába, nem emlékszem. Csak annyit tudok, hogy reggel fejfájással ébredtem Heikki egyik pólójában.