55. rész

- Elviszel először a Mercure Parkside-ba? – kérdezte.

- Persze, de miért? – kérdeztem.
- Ott foglaltam szobát.
- Mégis minek?
- Valahol aludnom is kell.
- Ugye nem gondolod, hogy engedlek hotelban aludni?!
- Akkor mégis hol aludnék?
- Hahó! Csak 3 üres szobánk van.
- Aludjak nálatok?
- Miért ne? Nem eszünk meg, nyugi! És most figyelj, kivételes alkalom! Még fizetned sem kell érte.
- Legyen! – sóhajtott. – De a szobát akkor le kell mondanom.
- Addig elviszlek a hotelba.
Elmentünk a szállodába, ahol lemondta a foglalást, majd haza indultunk.
- Szia Heikki! – köszönt anya meglepetten, mikor beléptünk az ajtón.
- Jó napot kívánok! – köszönt Heikki.
- Ha nem baj, itt aludna ma éjjel. – mondtam.
- Dehogy baj! – mosolygott anya. – Keressetek egy szobát, és amíg elkészül az ebéd, rendezkedj be, Heikki!
- Köszönöm! – mosolygott.
- Gyere! – mondtam Heikkinek, majd fölmentünk? – Ez megfelel? – nyitottam be az egyik szobába.

- Tökéletes lesz! – mondta Heikki.
- Csak mert van nagyobb is, ha szeretnéd.
- Stacy, nem ideköltözök, csak 1 éjszakát leszek itt. Ez is bőven megfelel!
- Rendben! Akkor helyezd magad kényelembe! – mondtam, majd bementem szobámba.
Nemsokára Natasha jött be, hogy szóljon, kész az ebéd. 

 Miután végeztünk az étkezéssel, Heikkivel nekiindultunk vásárolni. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy alig 2 óra alatt mindketten találtunk olyat, ami megfelel Sebastiannak. A vásárlás után haza indultunk.
- És, hogy tetszik a munka? – kérdezte Heikki.
- Hát.. őszintén? Nem nagyon. – mondtam.
- Mi nem tetszik benne?
- Nem rajongok a Forma1-ért, mint tudod, valamint az sem tetszik, hogy le vagyok korlátozva. Csak 1 csapatot fényképezhetek. Ez nekem unalmas lesz egy idő után.
- Most, hogy ott dolgozol, így sem jön be?
- Nem. Vagyis, nem rossz, de nekem nem jön be. Nem rajongok sem az autókért, sem a gyorsaságért.
- Pedig általában ti nők, szeretitek a száguldást.
- Én nem. – mondtam.
- Pedig annyi mindenért lehet szeretni ezt a sportot.
- Akkor meséld el, miért! – mosolyogtam.
Azt hiszem, kár volt erre kérnem Heikkit. A haza vezető utat végigbeszélt. Úgy beszélt róla, mint egy kisgyerek. Nemsokára viszont megérkeztünk. Bementünk a lakásba, majd mindketten saját szobánkba indultunk. Miután átvettem ruhámat egy kényelmesebb darabra,

 Heikkihez indultam.
- Gyere! – szólt ki, mikor bekopogtam.
- Elmegyek Tainaval a parkba, nem tartasz velünk? – kérdeztem.
- Nem lehet! Eevava nemrég írt, hogy szeretne velem beszélni. – mondta.
- Rendben! – mondtam.
Mikor Tainaval a ház elé értem, Sarah is akkor indult Ajaxot megsétáltatni, így együtt mentünk a parkba. Út közben alaposan kibeszéltünk mindent. Miután visszaértünk házunk elé, elbúcsúztunk, majd bementem.
- Épp időben! Kész a vacsora! – mondta Natasha. – Szólj Heikkinek!
- Rendben! – mondtam. – Apa már hazaért?
- A kertben van édesanyáddal.
Fölmentem az emeletre, szóltam Heikkinek, majd lementünk vacsorázni. Miután ettünk, visszamentünk szobáinkba. Szétnéztem neten, lezuhanyoztam, majd úgy döntöttem, megnézek egy filmet. Átmentem Heikkihez, hogy megkérdezzem, velem tart-e.
- Gyere! – nyitotta ki az ajtót. A látványtól ledöbbentem. Ott állt vizesen, egy szál törölközőben. Láttam már póló nélkül, valamint vizesen is, esőtől áztatva, de így még nem. – Bocs, hogy így, csak épp most léptem ki a fürdőből.
- Semmi baj! – mondtam magamhoz térve. – Lemegyek filmet nézni, jössz?
- Attól függ, milyen filmet nézel.
- Még nem tudom! De ha jössz, választhatsz! – mosolyogtam.
- 10 perc múlva kész leszek! Addig ülj le, vagy előre is mehetsz!
- Megvárlak!
Kb negyed óra múlva elkészült, és lementünk az alagsorba kialakított mozi szobába. 

Heikki kiválasztott egy filmet, majd elterültünk az ágyon. Kb a felénél tartott a film, mikor elaludtam. Mikor felébredtem Heikki mellkasán feküdtem, aki már aludt, s bal karjával átkarolt. Kikapcsoltam a kivetítőt, megpusziltam arcát, majd visszafeküdtem. Épp visszaaludtam volna, mikor Heikki helyezkedni kezdett. Nem tudom, hogy tudatosan csinálta-e, vagy csak álmában, de felém fordult, majd jobb kezét csípőmre fektette. Jobbat el sem tudtam volna képzelni, mint, hogy úgy aludjak el, hogy közben Heikki illatát érzem. Valami belül mégsem hagyott nyugodni. Nem hagyhattam, hogy újra belezúgjak Heikkibe, ezért másik oldalamra fordultam. De hiába. Így is ott feküdt mellettem, kezével csípőmön. Nagy nehezen csak elaludtam, hajnalban aztán megszólalt az ébresztőm. Annyira álmos voltam, hogy a szememet sem tudtam kinyitni. Hirtelen viszont telefonom abbahagyta a zenélést. Heikki kikapcsolta ébresztőm. Megpuszilt, majd fölkelt. A következő emlékem az, hogy valaki ébresztget. Mikor kinyitottam szemem a finnt láttam meg.
- Jó reggelt! – mosolygott.
- Jó reggelt! – mondtam, majd fölültem. – Mennyi az idő?
- Negyed 6 múlt. Hoztam reggelit!
- Köszönöm! Te nem eszel?
- Már ettem.
- Mikor keltél?
- Fél órája.
Miután ettem elkezdtünk készülődni. Lezuhanyoztunk, átöltöztünk, majd bepakoltunk a kocsiba. Elbúcsúztam anyáéktól, aztán elindultunk. Negyed 8ra már a reptéren is voltunk. Nemsokára megérkezett a pilóta is. Bepakoltuk cuccainkat, valamint autómat, majd beszálltunk mi is a gépbe és lassan fölszálltunk. 1,5 óra múlva már a kölni reptéren voltunk. Autóba ültünk, majd elindultunk a szállodába.
- Heikki Huovinen névre foglaltam 2 szobát. – mondta Heikki a recepciósnak.
- Egy pillanat! – mondta, majd utána nézett a foglalásnak. – Azt hiszem, valami kavarodás van. A foglalásban egy szoba van 2 személyre. – nézett ránk.
- Hogy mi? – néztem döbbenten.
- Akkor szeretnék most kivenni egy szobát. – mondta Heikki.
- Sajnálom, már nincs szabad szobánk! – válaszolta a recepciós.
- Akkor egy szobában alszunk. – sóhajtott Heikki.
- Kénytelenek leszünk. – mondtam, majd megkaptuk a kulcsot és elindultunk.
- Ezt most úgy mondtad, mintha olyan rossz lenne mellettem aludnod!
- Amíg el nem foglalod az ágy 90%-át, addig nincs semmi bajom. – nevettem.
Lassan fölértünk a szobába.

 Lepakoltuk cuccainkat, majd rögtön indultunk is Heppenheimbe. Mivel késében voltunk, a majd 2 órás utat kevesebb, mint 1,5óra alatt tettük meg. Az én autómmal mentünk, de Heikki vezetett. Azt hiszem, ezért is értünk oda jóval hamarabb.
- Na? Élvezted a száguldást? – kérdezte, mikor megérkeztünk.
- Nem volt rossz! – mosolyogtam.
Mikor megérkeztünk, Sebastianék még nem voltak ott. A lakásba lépve egy kedves, őszes hajú ember üdvözölt minket.
- Szia! Norbert Vettel vagyok! – nyújtott kezet.
- Jó napot kívánok! Stacy Horner!
- Ő itt a feleségem, Heike. Ők a két nagylányom, Melanie és Stefanie, valamint ő a kis nagy fiam, Fabian. – mutatta be őket.
- Örülök, hogy megismerhetem önöket! – mosolyogtam.
- Gyerünk hátra. A többiek már a kertben vannak!
Mikor kiléptünk a kertbe, jó pár embert pillantottam meg. Közülük mindössze 1et ismertem, méghozzá Kimit. Volt még ott pár ismerős arc, de azonosítani nem tudtam őket.
- Most írt Hanna, nemsokára ideérnek! – szólt Stefanie.
- Rendben! Minden kész? – kérdezte Heike.
- Igen! – felelték egyszerre a lányok. – Nemsokára az utolsó hús is megsül! – mondta Melanie.
Lassan megérkezett az ünnepelt barátnőjével együtt. Mikor meglátott minket, eléggé meglepődött.
- Boldog szülinapot! – mondta neki Hanna, majd megpuszilta.
Ezután mindenki elárasztotta az ünnepeltet jókívánságaival, majd átadta neki az ajándékot.
- Gondolom te vagy Stacy! – jött oda hozzám Hanna mosolyogva.
- Igen! Te pedig gondolom Hanna. – mosolyogtam.
- Asztalhoz! – szólt Heike. – Mindjárt hozom az ebédet!
- Tessék csak maradni! Majd én kihozom! – mondta Hanna.
- Segítek! – mondtam, majd bementünk a konyhába.
Amíg kipakoltuk az ebédet a kertbe, sokat beszélgettünk Hannával. Aranyos, kedves lánynak ismertem meg. Ebéd után, hogy Sebastian a családjával tudjon lenni, mi pakoltunk össze és mosogattunk el Hannaval.
- Heikki sokat mesélt rólad. – mondta.
- Tényleg? És miket?
- Hát.. elég sok mindent. Hogy milyen aranyos vagy és hasonlók. – mondta, mire elmosolyodtam. – Lehetek veled őszinte?
- Persze!
- Mást is mesélt rólad. Mondott néhány dolgot a múltadról, és, hogy őszinte legyek veled, az után, hogy ilyen hamar lefeküdtetek, nem hittem el neki, hogy megváltoztál. De most, hogy látlak, valamiért már elhiszem!
- Oh.. hát.. nem is tudom, mit mondjak.
Tényleg nem tudtam mit mondani. Mivel végeztünk a konyhában, kimentünk a kertbe. Amíg Hanna Sebastian mellé ült, a többiekhez, addig én inkább elvonultam a kert másik részében lévő hintaágyhoz gondolkodni. Folyton az járt a fejemben, hogy hogyan bízhattam meg Heikkiben. Nemsokára egy szőke srác jött oda hozzám.
- Mit szomorkodsz itt egyedül? – ült le mellém.
- Nem szomorkodok. – vágtam rá.
- Bocsánat, de udvariatlan vagyok! Tommi Pärmakoski vagyok! De gondolom, ismersz.
- Tudtam én, hogy ismerlek valahonnan! – mondtam. – Én Stacy Horner vagyok. Christian lánya. Amúgy bocs az előzőért, csak nem vagyok valami jól.
- Igaza volt Christiannak. Tényleg szép lánya van. – mosolygott. – Mi a baj?
- Semmi különös, csak fáj kicsit a fejem. Legjobb lesz, ha visszamegyek a szállodába. Nem szeretném elrontani a hangulatot.
- Elvigyelek? – ajánlotta föl.
- Nem kell, köszi! – mondtam, majd felálltam. – Remélem, még találkozunk!
Amint eljöttem, azonnal Heikki keresésére indultam, bár sok kedvem nem volt őt látni. Minek jöttünk egy kocsival?
- Azt hiszem, visszamegyek a szállodába! – mondtam neki, mikor megtaláltam.
- Mert? - kérdezte
- Nem vagyok valami jól.
- Rendben! Megyek veled!.
Elbúcsúztunk a többiektől, majd az autóhoz indultunk.
- Vezetnél te? – kérdeztem.
- Persze! – mondta,
Odaadtam neki a kulcsot, beültünk az autóba, majd elindultunk. Az út alatt egy szót sem szóltam. Mikor visszaértünk a szállodába, már 4óra is elmúlt. Úgy döntöttem, fölhívom apát, mikorra ér ide. Válasza az volt, hogy 20 percen belül. Megkértem, hogy ha megérkezik, csörgessen meg, és találkozzunk a recepciónál. Amíg apa úton volt a szállodába, lefeküdtem az ágyra és a plafont bámultam. Még mindig azon voltam kiakadva, hogy árulhatott el Heikki. Nemsokára megcsörrent a telefonom és lerohantam apához.
- Mi a baj? – kérdezte apa.
- Alhatok nálad? – kérdeztem.
- Persze, de miért? Mi van a te szobáddal?
- Hosszú történet. Majd elmesélem.
- Rendben!
Apa átvette szobája kulcsát, majd fölmentünk. Amíg ő birtokába vette szobáját, én elmentem cuccaimért.
- Hova mész? – kérdezte Heikki, mikor bőröndömmel az ajtó felé indultam.
- Apához. – mondtam rá se nézve.
- Mert?
- Nem vagyok hajlandó egy légtérben maradni veled! – mondtam, majd eljöttem.