56. rész

Utam egyenesen apához vezetett. Bementem szobájába, majd az ágyra feküdtem.
- Szóval? Megtudhatnám, mi folyik itt? – ült le mellém.
- Heikki foglalt szobát, de rosszul jegyezték föl, így 2 helyett csak 1et kaptunk és mivel nem volt már szabad szoba, úgy döntöttünk, elférünk egymás mellett. Aztán elmentünk Sebastianékhoz, ahol rájöttem, hogy Heikki egy.. egy.. aah.. - mondtam ki egy szuszra és a végére bekönnyezett a szemem.
- Lehetne bővebben?
- Elárult.
- Még bővebben?
- Megbíztam benne, de nem kellett volna.
- Úgy is elmondod, hogy én is értsem?
- Meséltem neki ugye a múltamról. Olyanokat is, amiket még Josh sem tudott. Ő pedig nyugodt szívvel adta tovább Sebastiannak és Hannának. – mondtam könnyes szemmel.
- Gyere ide! – ölelt meg. – Fölhívjuk édesanyádat? – kérdezte, mire bólintottam.
Miután beszéltünk anyáékkal, elmentünk vacsorázni. Mivel az étterem előtt apát letámadták a rajongók, előre mentem.
- Stacy, beszélhetnénk? – jött oda hozzám Heikki.
- Ha nagyon muszáj! – sóhajtottam.
- Tudom, hogy ezért vagy kibukva, mert elmondtam Seb-éknek pár dolgot. – ült le.
- Pár dolgot? – néztem döbbenten. – Konkrétan kiteregetted nekik a magánéletem.
- Jó, igazad van! De szeretnék bocsánatot kérni! És ha azért aggódsz, hogy Sebastianék továbbadják, akkor nyugodj meg, mert nem fogják!
- Hogy bocsássak meg? Sajnálom, de nem megy! Sebastainékért pedig nem aggódom. Tudom, hogy van bennük annyi tapintat, hogy nem adják tovább, mert másokkal ellentétben, ők tudják, hogyha ezt a sajtó megtudja, mi lesz!
- Szia Heikki! – jött oda apa. – Rendeltél már? – nézett rám.
- Akkor én megyek. – sóhajtott Heikki, majd fölállt és elment.
- Még nem. – válaszoltam apa kérdésére.
Nemsokára jött a pincét, majd rendeltünk.
- Mit akart? – kérdezte apa Heikkire célozva, amíg a vacsorát vártuk.
- Bocsánatot kérni. – sóhajtottam.
- És?
- Jelen pillanatban nem tudok neki megbocsájtani.
Kb 15 perc múlva kihozták az ételt.

 Vacsora közben apa próbált beszélgetni velem, de meg sem hallottam szavait, annyira bele voltam merülve gondolataimba. Kavarogtak bennem az érzések. Egyik részem jelen pillanatban, semmi másra nem vágyott, csak rá másik részem viszont látni sem akarta Heikkit. Legfőképp viszont magamra haragudtam, hogy hogy lehettem ekkora hülye, hogy ilyen korán, hogy bízhattam meg benne ennyire.
- Nem eszel? – kérdezte apa.
- Nincs étvágyam. – mondtam.
- Akkor becsomagoltatjuk. Majd megeszed, ha éhes leszel.
- Rendben! Mindjárt jövök! – mondtam, majd kimentem a mosdóba.
Rendbe szedtem magam, majd visszaindultam. Az asztalunkhoz vezető út mellett lévő egyik asztalnál viszont már Heikkiék foglaltak helyet. Összeszedtem magam, majd nagy levegőt vettem és elsétáltam mellettük. Mire visszaértem, apa már kifizette a számlát.
- Minden rendben? – kérdezte.
- Persze! – sóhajtottam,
- Indulhatunk?
- Igen!
Semmi másra nem vágytam, csak egy forró fürdőre és alvásra. Mikor visszaértünk a szállodába bevonultam a fürdőbe, engedtem egy kád forró vizet, majd kb fél órán át áztattam magam. Mire kiértem fürdőből, apa is végzett minden munkájával, majd ő ment be a fürdőbe. Mikor kiért, már aludtam. Reggel korán keltünk. Délelőtt pályabejárás, délután interjúk, autogramosztás, stb. Reggeli után rögtön indultunk is a helyszínre. Pályabejárásig szerencsére nem unatkoztam. Megfogott a táj, ezért arról készítettem néhány képet. 

 Nemsokára elindultunk Markékkal körbejárni a pályát. Mivel Sebastianék jóval később indultak, nem bevártam őket, hanem előre siettem és így kétszer jártam végig a pályát. Mondanom sem kell milyen volt végigmenni a pályán úgy, hogy tőlem 5méterre ott volt Heikki is. 

- Beszélhetnénk? – jött oda hozzám, mikor visszaértünk.
- Dolgoznom kell! – mondtam. – Inkább te is tedd azt!
- 2 percet kérek!
- Nem több!
- Szeretnék bocsánatot kérni! Sajnálom! – mondta.
- Heikki, nem haragszom. – sóhajtottam.
- Hogy mi? – kérdezte és szemében egy reménysugár csillant föl.
- Jól hallottad! Nem haragszom rád! Rád nem! - sóhjtottam. - Magamra viszont annál inkább!
- Miért?
- Mert megbíztam benned, pedig nem kellett volna! Most viszont mennem kell! – mondtam, majd könnyeimet visszatartva hagytam ott
Utam a paddockba vezetett. Annyira el voltam gondolkodva, hogy észre sem vettem, hogy jönnek velem szemben, és véletlenül nekimentem valakinek. Ha ez még nem lenne elég, az illető kezében kávé volt, ami persze a ruhámon landolt.
- A francba! – mondtam, rá sem nézve arra a személyre, akivel összeütköztem, miközben kigördült 1 könnycsepp, amit egy másik követett. Jobban érdekelt a ruhámon lévő folt.
- Bocs! – mondta egy ismerős hang. – Nem figyeltem!
- Az én hibám is! – néztem a srácra, aki nem volt más, mint Stu.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Hosszú! – sóhajtottam.
- Gyere, a motorhome-ba van csapatpóló, arra átveheted! Közben pedig elmeséled, mi bánt! – mondta, miközben letöröltem könnyeimet.
- Stuartos? – kérdeztem, nevetve.
- Csak nem egy mosoly volt? – kérdezte mosolyogva. - Amúgy van név nélküli is. De ha Stuartos kell, olyat is kaphatsz!
- Jó lesz a név nélküli is! Aztán pedig meghívlak egy kávéra!
- Rendben!
Fölmentünk a motorhomeba, keresett nekem egy pólót, majd miután átvettem, elmentünk a csapat ebédlőjébe és leültünk a kinti részre. Amíg én ettem, Stu megitta a kávét és elmeséltem neki mi a baj. Őt legalább biztosan tudom, hogy megbízhatok benne. Nem egy titkunk van.
- Jön már. – sóhajtott Stu. – Ne nézz hátra!
Lassan elment mellettünk Heikki Sebastiannal.
- Ne bámuld már annyira! – szólt rám Stu.
- Nem bámulom!
- Stacy!
- Jó! De nehéz!.
- Elhiszem! De ha bámulod, nem lesz könnyebb.
- Tudom! – sóhajtottam. – Ah! Miért nincs mostanában szerencsém a pasikkal?
- Legyél a barátnőm! – mondta, mire elképedtem.